2015. augusztus 22., szombat

Vége van a nyárnak..

Vége van a nyárnak...

Az idén kissé hűvösebbre sikerült a nyár vége a szokottnál.

aveterán autók A többnapos esőzés nagyban elrontotta nyár végi hangulatot, a záróbuli is kicsit didergősre sikerült. A hosszú hétvégére a rossz idő ellenére is sokan választották Abádszalókot. A városban kellemesen el lehet tölteni a pár napot, még akkor is, ha az embernek semmi kedve a vízbe megmártózni. A parton retro fesztivál várja a látogatókat mind a négy napon. Az utcán, a butiksoron kisebb tömegek imbolyogtak a part és a belváros között. Az embereket hallva már kiérződik az iskolakezdési hangulat, de azért még sokan le szeretnék vezetni a nyarat egy utolsó kiruccanással.
A tűzijátékot szerencsére nem kellett elhagyni, így aki kíváncsi volt rá megtekinthette a színes égi parádét. Pénteken és szombaton az öreg autók kaptak főszerepet, s amely csodás példány gazdája szerette volna a közönségnek megmutatni idős paripáját, most esélyt kapott az Oltimer autók és motorok  kiállítása keretében rá.
Péntek esti hangulatot Zoltán Erika hozta el a város bulis vendégeinek. Szombaton a fakanalak csapnak össze főzelékek főzésének tudományában, miután mindenki jóllakott a finom ételekkel, lendületbe jöhet a Retro Esten a táncdalokon, miután kinevette magát a kabaréesten. Éjszaka a retro DJ.-n búcsút vesz a 2015. évi nyár.

2015. augusztus 16., vasárnap

2015. évi programok

Nézzük át az idei programokat, hogyan telt 2015 Abádszalókon!

Állandó programok

Június 20-tól augusztus 30-ig minden este ingyenes kulturális, szórakoztató, zenei programok, előadások, koncertek várják kedves vendégeinket.
Július 3-tól augusztus 21-ig minden pénteken, a szabadtéri színpadon a 30 éves Coxius disco show retro műsora.
Június 23. és augusztus 27. között minden kedden kertmozi a szabadtéri színpad területén.
A fürdőzők megmozgatásáról animátorok, a gyermekek foglalkoztatásáról gyermekanimátorok, óvodapedagógusok gondoskodnak.

  1. 2015. március 7. Tiszator - Böllérfesztivál

    tiszator 2015 Tovább a részletekhez ➧ Füzes Kemping - Tisza-tó Strand, Abádszalók, Strand utca.
    Tiszator 2015
  2. 2015. április 04-06. Sonka a pácban

    Húsvét 2015 Tovább a részletekhez ➧ Füzes Kemping - Tisza-tó Strand, Abádszalók, Strand utca.
    Sonka a pácban
  3. 2015. május 01. Abádszalóki Majális

    Majális 2015 Tovább a részletekhez ➧ Füzes Kemping - Tisza-tó Strand, Abádszalók, Strand utca.
    Abádszalóki Majális
  4. 2015. május 22-23. Kamionos. motoros találkozó, Rockpódium

    Kamionos, Motoros találkozó 2015 Tovább a részletekhez ➧ Füzes Kemping - Tisza-tó Strand, Abádszalók, Strand utca.
    Kamionos. motoros találkozó, Rockpódium
  5. 2015. május 24. Pünkösdi Királyválasztás

    Pünkösdi királyválasztás 2015 Tovább a részletekhez ➧ Füzes Kemping - Tisza-tó Strand, Abádszalók, Strand utca.
    Pünkösdi Királyválasztás
  6. 2015. május 31. Városi Gyermeknap

    Városi Gyermeknap 2015 Tovább a részletekhez ➧ Füzes Kemping - Tisza-tó Strand, Abádszalók, Strand utca.
    Városi Gyermeknap
  7. 2015. június 01-30. Júniusi programok

    Júniusi programok 2015 Tovább a részletekhez ➧ Füzes Kemping - Tisza-tó Strand, Abádszalók, Strand utca.
    Júniusi programok
  8. 2015. július 01-31. Júniusi programok

    Júliusi programok 2015 Tovább a részletekhez ➧ Füzes Kemping - Tisza-tó Strand, Abádszalók, Strand utca.
    Júliusi programok
  9. 2015. augusztus 01-31. Augusztusi programok

    Augusztusi programok 2015 Tovább a részletekhez ➧ Füzes Kemping - Tisza-tó Strand, Abádszalók, Strand utca.
    Augusztusi programok
  10. 2015. szeptember 01 - október 03. Őszi programok

    Őszi programok 2015 Tovább a részletekhez ➧ Füzes Kemping - Tisza-tó Strand, Abádszalók, Strand utca.
    Őszi programok

2014. június 29., vasárnap

Ossian Abádszalók

Miénk a pálya! Legalábbis június 28.-án Abádszalókon az Ossian zenekaré volt, ahogyan azt  énekelte!

Ossian Abádszalók 2014

Június 28.-án

A 28 éves Ossian együttes a húrok közé csapott és az 56 éves Paksi Endre kiengedte a hangját, mely jócskán betöltötte az élményközpontot (talán még a várost is).
A koncerten a nem túlságosan nagy tömeg ellenére is fergeteges volt a hangulat, a rajongók igencsak megmozgatták a nyakcsigolyáikat. A színpadon a 28 év munkájának minden mozzanatából felcsendült egy-egy dal, mely a hangulat mesteri irányítása volt, hol felpörgött a hangulat, hol összeborulva "csápoltak" a színpad előtt összejött metál kedvelők. A II. Abádszalóki Kamionos Találkozó (melyet nem igen hirdettek meg) résztvevői is (ellepték) a strandot, hogy a kiváló zenekar koncertjét megtekintsék.
Cimbaliband Abádszalók 2014
Június 27.-én Takáts Tamás vakbélműtétje miatt elmaradt az esti koncert, a Bluesbland helyett Cimbaliband szórakoztatta a péntek esti közönséget.
A Kompér fesztiválon 15 porta várta a vendégeket, ahol a "kompérból" -burgonyából készült ételekkel várták azokat a vendégeket, kik kívánták megkóstolni azokat. Az (útilaput), azaz a helyszínek pontos címeit a Tourinform irodában lehetett megkapni.

 

Következő hétvégén, "július 4-6" is programokkal tele hétvége lesz.

  • Pénteken bulizhat a közönség az Esti Party zenekarral, mikor sztárvendégként fellép Vastag Csaba.
  • Szombaton az Ocho Macho együttes kavartatja fel a port a közönséggel egy koncert keretében.
  • Szombaton és vasárnap a Tisza-tó Strandkézilabda Tornán izgulhatunk és leshetünk.
  • Vasárnap pedig a X. Nagy Strandkönyvtár, könyvvásár, kézműves foglalkozások, műveltségi vetélkedők fokozzák a meleget.

2014. június 3., kedd

Európai Uniós támogatások, turizmusfejlesztés.

Fejlesztések a Tisza-tónál

Magyarország legfontosabb ökoturisztikai térségében, a Tisza-tónál és annak környékén jelenleg közel 35 milliárd forint értékű fejlesztés van, a helyiek életminősége és a nyaralókat színvonalasabb szolgáltatásokkal fogadhassa. Legfontosabb fejlesztés talán az utak újjáépítése, mint Karcag - Kunmadaras, Tiszafüred - Füzesabony, illetve a már kész Abádszalók - Kunhegyes közötti utak.

Tervek

Egy-két éven belüli tervben a közlekedés lehetőségeinek bővítésében szerepel Tiszafüred - Hortobágy és Poroszló - Tiszafüred közti kerékpárút megépítése, ami a Tisza meder szélén és a hidakon át vezet.
Abádszalókon a sétányt és hozzátartozó háttér létesítmények korszerűsítése a cél egy pályázat keretében a tóparti települések keretében. Több településen az önkormányzat a strandokat fejleszti állami segítséggel.

Hallépcső KiskörénélA hallépcső

Az épülő hallépcső a horgászoknak adhatja vissza a kedvét a sportjuk űzésében.
A hallépcső egyedülálló méretei alapján, melynek célja a vízi világ közlekedését biztosítani, a halak fel-le csúszását segítik.
Az építkezés 740 millió forintba kerül, mely a Komplex Tisza-tó Projekt része, uniós támogatással épül fel.
A több tízezer köbméter földet megmozgató munkával, természetközeli műszaki megoldásokkal kialakítandó hallépcső egy 1300 méter hosszú, akár 8-9 méter vízszintkülönbséget áthidaló, három szakaszra osztható vasbeton labirintus lesz. Ennek felső szakasza az állatok Tisza-tóból történő kiléptetését szolgálja, a középső szakasz a felső és az alsó torkolat közötti, míg az alsó, a torkolati szakasz alvízhez való kapcsolatát biztosítja.
A mesterséges patakként funkcionáló ökológiai folyosó középső szakasza ezt a medencét és az alsó pihenőt-, tavat kapcsolja össze a hullámtéren. A kedvező átjárási feltételeket a természet közeli bukókhoz hozzáépített, réselt halátjáróként kialakított műtárgyak alkotják. Az alsó, torkolati szakaszon természetközeli medencesor és pihenőtó várja a halakat, mielőtt folytatnák útjukat a folyóba.
Lassan új sportolási lehetőséget nyújthat a Tisza-tó, meghódíthatják a vadvízi evezősök az ország legnagyobb hallépcsőjét!

További érdekességek a kisokosban!

2014. május 28., szerda

Abádszalóki nyár 2014 programok


  1. 2014. március 8. Tiszator - Böllérfesztivál

  2. 2014. május 1. Városi Majális - IV. Tisza-tavi duatlon

  3. 2014. május 25. Városi Gyermek- és Családi nap

    Városi Gyermek- és Családi nap 2014 Tovább a részletekhez ➧
    Városi Gyermek- és Családi nap 2014
  4. 2014. június 20. Charlie - Vision Beach

    Charlie - Vision Beach Tovább a részletekhez ➧
    Charlie - Vision Beach
  5. 2014. június 21. Szezonnyitó, Irigy Hónaljmirigy

    Szezonnyitó, IHM 2014 Tovább a részletekhez ➧
    Szezonnyitó, IHM 2014
  6. 2014. június 27. Takáts Tamás Blues Band

    Takáts Tamás Blues Band 2014 Tovább a részletekhez ➧
    Takáts Tamás Blues Band 2014
  7. 2014. június 28. VIII. Abádszalóki Kompérfesztivál

    VIII. Abádszalóki Kompérfesztivál 2014 Tovább a részletekhez ➧
    VIII. Abádszalóki Kompérfesztivál 2014
  8. 2014. június 28. Csipkeverők IV. Országos Találkozója

    Csipkeverők IV. Országos Találkozója 2014 Tovább a részletekhez ➧
    Csipkeverők IV. Országos Találkozója 2014
  9. 2014. június 28. Ossian koncert

    Ossian koncert 2014 Tovább a részletekhez ➧
    Ossian koncert 2014
  10. 2014. Július 04. Szabadtéri buli az Esti Party zenekarral, sztárvendég Vastag Csaba Ocho Macho koncert, Tisza-tó Strandkézilabda Torna

    Vastag Csaba, Ocho Macho 2014 Tovább a részletekhez ➧
    Vastag Csaba, Ocho Macho 2014 2014
  11. 2014. Július 11. Amatőr Rock Zenekarok Fesztiválja, Kalapács Józsi

    Amatőr Rock Zenekarok Fesztiválja 2014 Tovább a részletekhez ➧
    Amatőr Rock Zenekarok Fesztiválja 2014
  12. 2014. Július 12. Demjén Ferenc Szuperkoncert, XXV. Tisza-tó Szépe Szépségverseny előválogatója

    Demjén Ferenc Szuperkoncert, XXV. Tisza-tó Szépe 2014 Tovább a részletekhez ➧
    Demjén Ferenc Szuperkoncert, XXV. Tisza-tó Szépe 2014
  13. 2014. Július 18. Beatrice koncert

    Beatrice koncert 2014 Tovább a részletekhez ➧
    Beatrice koncert 2014
  14. 2014. Július 19-20. EDDA MŰVEK élő nagykoncert, Fürdővárosok Homokfoci Tornája

  15. 2014. Július 25-26. Fantom Együttes, Danics Dóra, Mérten János Utánpótlás

    Danics Dóra 2014 Tovább a részletekhez ➧
    Danics Dóra 2014
  16. 2014. Július 26. XXV. Tisza-tó Szépe Szépségverseny, Hooligans koncert

  17. 2014. Augusztus 01. Somogyi András, Tisza-tó Átúszó Verseny

    Somogyi András 2014 Tovább a részletekhez ➧
    Somogyi András 2014
  18. 2014. Augusztus 02. Bikini koncert

    Bikini koncert 2014 Tovább a részletekhez ➧
    Bikini koncert 2014
  19. 2014. Augusztus 08. Kárpátia koncert, Halételek Fesztiválja

  20. 2014. Augusztus 09-10. Strandröplabda, Ismerős Arcok koncert

    Ismerős Arcok 2014 Tovább a részletekhez ➧
    Ismerős Arcok 2014
  21. 2014. Augusztus 15-16. Apostol- Magna Cum Laude koncert

    Apostol- Magna Cum Laude 2014 Tovább a részletekhez ➧
    Apostol- Magna Cum Laude 2014
  22. 2014. Augusztus 20. Szezonzáró, Kocsis Tibor és Janicsák Veca

    Szezonzáró 2014 Tovább a részletekhez ➧
    Szezonzáró 2014
  23. 2014. Augusztus 22-23. Vision Beach kétnapos nyár vége

    Vision Beach 2014 Tovább a részletekhez ➧
    Vision Beach 2014

2014. május 24., szombat

Környező községek programjai

Kiskörei programajánló 2014Kisköre progjamjaiból

Nemzeti Művelődési Intézet Kapunyitó Programja, Városi gyereknap
Gyermekszínházi programok, Családi kézműves műhelyek, sportfoglalkozások.
Időpont: 2014-05-31
Szent István Park
Kisköre
Összetartozás napja - Városnap
14:00 Szász Kitti freestyle foci bemutatója
15:00 Varga Viktor műsora
17:00 Vastag Csaba előadása
17:30 Desperado műsora
18:00 BMX bemutató
20:00 Piramis élő nagykoncert
22:00 Tűzijáték
Utcabál, gyermekprogramok
Műsorvezető: Rákóczi Feri
Időpont: 2014-06-28 14:00
Kossuth út - Széchenyi út útkereszteződés
Kisköre
Összetartozás napja - Városnap
16:00 Musical For You előadása
17:00 Appril Project előadása
18:00 Korda György és Balázs Klári műsora
Erdős Csaba motoros bemutatója
Műsorvezető: Kovács Robi
Időpont: 2014-06-29 16:00PM
Kossuth út - Széchenyi út útkereszteződés
Kisköre
X. Kiskörei Bogártalálkozó
Időpont: 2014-07-11
Vége: 2014-07-13
Szabadvizű Strand
Kisköre
Neoton Familia koncert
Tisza Királynője Választás előválogató
20:00 Neoton Familia élő nagykoncert
Időpont: 2014-07-11 20:00
Szabadvizű Strand
Kisköre
IV. Hal-Vad Főző Fesztivál és Tisza Királynője Választás
Zsűri elnöke: Bodrogi Gyula
A nemzet színésze, Kossuth díjas művész
Zsűri tagja: Dr Fodros István
Főkonzul, Zsaru Magazin, Diplomata Magazin főszerkesztője
Sztárvendég: Horváth Charlie
20:00 Szabadtéri buli a Fantom együttessel
Időpont: 2014-07-12
Szabadvizű Strand
Kisköre
Caramel
Időpont: 2014-08-09
Ifjusági Ház udvara
Kisköre , Béke út 3
United, Toth Vera
20:00 United együttes
Sztárvendég:
Tóth Vera
22:00 Tűzijáték
Időpont: 2014-08-20
Ifjusági Ház udvara
Kisköre , Béke út 3
Gazdanap
Időpont: 2014-08-23
Ifjusági Ház udvara
Kisköre , Béke út 3
VII. Kiskörei Csülökfőző Fesztivál
Szeptember 6
Sztárvendégek: R. Kárpáti Péter és Szőke Zoltán
17:00 Abrakadabra zenekar
Sztárvendég: Bebe
Egész napos gyermekprogramok
Tűzzsonglőr show
Pálinkaverseny
Időpont: 2014-09-05
Vége: 2014-09-07
Szabadvizű Strand
Kisköre
Bikini koncert
Bikini élő nagykoncert
Időpont: 2014-09-27
Ifjúsági ház udvara
Kisköre , Béke út 3

TiszanánaIPA rendezvény Tiszanána

IPA Tisza-tavi kerékpáros verseny
Az IPA Heves Megyei Szervezete idén 18. alkalommal rendezi meg a Tisza-tavi kerékpáros versenyét...
Időpont: 2014-08-02 08:00
Szabad Strand
Tiszanána , Dinnyéshát
























 

Kunmadaras

Kunmadár 2014 - Vissza a jövőbe
Május 1.: Autós Motoros Majális
Június 28: Autós Motoros Gyorsulás, Drift
Augusztus 19-20.: Extrém Fesztivál
Első alkalom: 2014-05-01
Utolsó napja: 2014-08-20
Repülőtér
Kunmadaras














































Kunmadár 2014 - Kunmadaras
Tekintse meg: http://www.abad.hu/Kisokos/kornyező-programok-2014.html

2014. május 23., péntek

Városi Gyermek- és Családi nap

2014. Május 25.Abádszalók Városi Gyermeknap és Családinap

13:00 -tól 18:00 -ig a Tisza-tó Strandon
Szabadtéri színpad 13:00-tól


  • Néptánc-
  • Karate-
  • Citera-
  • Zumba-
  • Dalma Dance-
  • Gitár bemutatók és fellépések
Rendezvénye ideje alatt:


  • Népi játékok versenye kicsiknek és nagyoknak
  • Bohóc műsor és lufihajtogatás
  • Arcfestés, aszfaltrajz verseny
  • Kézműves foglalkozások az ovónőkkel
  • Kreatív játékok bemutatása
  • Mentő -kutyás, rendőrségi és tűzoltó bemutatók
  • Ugrálóvár, kőrhinta
  • Látványhal telepítés a parton a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. jóvoltából

Minden gyermek ajándék jégrémet kap!